Utolsó nap, avagy a maradék por felrugdosása

Aki sokat jár fesztiválokra, az tisztában van azzal az érzéssel, milyen utolsó nap felkelni -tudatában annak, hogy ez az utolsó nap- , és nekiindulni valamelyik színpadnak, hogy namost akkor még utoljára egy jónagyot, meghogy ameddig bírjuk fenn leszünk – bár már fáj a lábad a csomó álldogálástól – , ésatöbbi. Akárhogyis nézzük minden színpad nyújtja idén a talpalávalót, hogy véletlenül se menj 9kor aludni.

Nagyszínpadon vegyük először a Prodigy-t. Nem volt az elmúlt fél évben olyan d&b buli ahol ne forgott volna a voodoopeople pendulum remixe, vagy Liam Howlett nevével fémjelzett akármilyen szám. A 90es években beindult a 4/4es zeneipar Angliában és a Prodigy átvette az uralmat felette. ’92-ben, ’95-ben, ’97-ben, majd tetszhalottság után 2004ben jelent meg lemezük, olyan számokkal szórakoztatva minket, mint a No Good, Smack My Bitch Up, Poison, vagy az előbb említett Voodoopeople. Szerény véleményem szerint az idei legkeményebb elektronikus tánczenei élmény lesz annak aki megnézi / hallgatja őket.

Persze beszélhetünk még Iggy Popról, vagy az Anima Sound Systemről, akik ismét újabb felállásban lépnek színpadra, mint az előző évben. Most mégegy plusz a zenekarnál Menzkie
vizuálja.

Wan2 színpadon, amit mindenképp érdemes megemlíteni az a Korai Öröm 0.50-kor kezdődő koncertje. Külföldön azt mondják rá, worldmusic, itthon azt hogy elektronikus etno. Mindenki eldöntheti, minek hívja, az élmény ígyis-úgyis hasonló.

Érdemes ellátogatni a Pannon Táncdalfesztivál Sátorhoz is, hisz igazi fesztivál tevékenység veszi kezdetét este 11-től: Vizespólóverseny! Emlékszem tavaly valamiért arra tévedtem, és egy csomó német srácot láttam bámulni, meg fotózni.Végülis érthető okokból: ők általában konvojokban jönnek egy csomó autóval, és ahogy átlépik az osztrák-magyar határt, mintha valami bekattanna náluk, ennek követeztében 1 héten keresztül csak sörrel látod őket, mintha a kezükhöz nőtt volna, és szeszelnek. Ilyenkor fordul elő, hogy úgy gondolja egy-két lány, hogy fehér pólóban vizet öntet magára. A többiek pedig örökítenek minden egyes pillanatot. Végülis nem rossz időtöltés.

Azt hiszem bármerre is visz éjszaka az utatok jó bulikat fogtok találni.

Gép kikapcs, irány a sziget!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

!dela dap a címadóról kicsit később. az első két napon folyamatosan az volt az érzésem, hogy kevesebben vagyunk mint szoktunk. első napon korosztályom hiánya volt nagyon feltűnő. a másodikon alakult már a dolog, a harmadikra pedig volt minden. tömeg és korosz...
A Rádió C Szigetajánlója 09.Szerda, Roma sátor Gyass (Szerbia) 20.15 „Gyass: cigányul így hívunk valahova, gyere megyünk gyass. Izgalmas formáció aki szereti a tempós virtuóz etnójazzt az dzsajonki”. 10. Csütörtök, MüPa Jazz Színpad Tom Walsh Trio (CAN-H) 21.30 „Kell a ...
anikó, neked szarik a rigó Szigeten a kezemben jegyzetfüzettel hatok. Tán poétának, tán újságírónak, ki csípi el a maradandani vágyót, de mert e jelenség furcsaságában a szintet még csak nem is csiszolja, senki se jött s mondta, koptassam a pennám otthon, mindig csak egybe, so...
  • sztm a prodigy szaaaaaar!

  • FENTE LEVENTE

    MINDEN NYEREMÉNYEM LELEMÉNYEM, A VÉLEMÉNYEM AMIT MOST “GYORSIRAMBAN” MAGAMBAN TARTOK,ÉS SZÖVEGES (ÖREGES)ÍRÁSAIMMAL,TÁRSAIMMAL A GONDOLATAIMMAL TOVÁBB MÁR SENKINEK SEM (NEM) ÁRTOK.VISZONT TI NAGYON JÓKAT,SOKAT FOGALMAZTOK.ÉLES ÉS SOKSZOR IGAZSÁGOS ÉSZREVÉTELEKET KREÁLTOK,SZINTE EMBERI LÁBAITOKON MAGATOK IS MEGÁLLTOK!
    SZÁMOTOKRA LEGYEN AZ ÉN GRATULÁCIÓM AZ ÓVÁCIÓM.
    A LEGESLEGJOBB ELŐKELŐHELYEN:papprita.
    CSUPA KICSIVEL A NEVÉT AHOGYAN HASZNÁLJA,BÁR Ő MINDIG A NAGYOKAT SZOLGÁLJA,TUDÁSÁVAL A MAGAS SZINTET DORGÁLJA,TURKÁLJA?A MUNKÁJA?

    Főképpen éppen,milyen érzés fundamentumos,centrumos ravaszsággal,badarsággal élni az életet?De a jóra hajlamos,számos hajlandó-ságból kivenni részünket állandó,mulando-ságból és csak szépeket,értékeket hagyni magunk után.

    ÚR HANGOS,FURFANGOS RANGOS SZAVAJÁRÁSA AZ EGEKIK EMEL ENGEM,ÉS ÚGY HENTERGEM A TISZTELETÉBEN,HITELÉBEN A HITELESSÉGBEN.SZÍVÉBEN MINDEN ÉVÉBEN,
    ÁTKOZOTTUL JÓ.

    (FENTE LEVENTE)

  • Alex

    Szerintem kúúrvajóvolt a tegmnapi Prodigy koncert! Semmi pénzért nem hagytam volna ki! Várom a következő koncertjét xD

  • pitunivers

    Sziaztok!

    Tegnap szerintem nagyon ász volt az Afro Celt Sound System a Pannon Világzenei Színpadon. Olyan hangulatot csináltak, hogy… Bár aki ott volt, az úgy is tudja. Már csak azt sajnálom, hogy 2 éve nem voltam ott. Akkor is ilyen ütős volt?
    Tényleg, ha valaki nem hagyta otthon a gépét, mint én, sőt, még csinált is pár képet az Afro koncertről, az elküldhetné erre az emilcímre: pitunivers1@freemail.hu
    Előre is köszi.
    Csáó!!!!

  • hedgehog

    A Prodigy állati klassz volt! Akinek maradt még a koncert után energiája, annak csak gratulálni tudok, de akkor nem tombolta ki magát úgy, mint én:) Én még most is hulla vagyok…

  • baba

    Őrület volt tegnap!!! Sajna csak egy napra tudtam kimenni, de számomra a Prodigy kitett egy egész heti élményt!!!Igaz, hogy a szinpadon történtekből nemsokat láttam,mert a megbolondult tömegben (lány létemre) hősiesen kűzdöttem az életemért, de maga az élmény elmondhatatlan!!!

  • Csak egy kösz az FENTE LEVENTÉNEK…

  • FENTE LEVENTE

    Szuperszonikus,polifonikus csengőhangos s nem zengő haragos napokat kívánok az elkövetkezőkben.További érkezőkben jószándék hasson nagyvilágunkra és magunkra.

    “pappria-papprita-papprita”!!!

    LEGYSZI CSÖRRENTSÉL MEG VISSZAHíVLAK.
    NAGYON-NAGYON FONTOS,GAZDASÁGOS FORINTOS.

    T-543-70-60-T VAGY…

    30-40-50-60-0 LÁTOD,A VÉGÉN ÉN IS OTT VAGYOK EGY JÓ NAGY NULLÁVAL.

    Ajánlatod kecsegtető,
    mézet számba csepegtető?
    Ettől aztán pereg tető:
    Figyelj kislány,- most nevettető?!

    (FENTE LEVENTE)