VIP vagyok!

A Nagyszínpad mögötti backstage, most mindenkinek tudtára adhatom, a legunalmasabb helyszíne a Szigetnek, legalábbis akkor, amikor én ott vagyok.

Ez van belül:

  1. Egy bár. Ugyanazt és ugyanannyiért lehet benne kapni, mint a Szigeten bárhol. Ezért aztán nem érdemes odamenni.
  2. Egy sor tojtoj. Jelenleg ez a backstage fő vonzóereje, ugyanis ezek a klotyók azért mégiscsak tisztábbak és kevesebbet kell várni.
  3. Pár plazmaképernyő. Az megy rajtuk, ami kinn a Nagyszínpad melletti kivetítőn. Ezért aztán nem érdemes odamenni.
  4. Pár ücsörgő ember, akik között egy alkalommal kiszúrtam valakit, aki mintha ismerős lett volna, de ettől még nem biztos, hogy az illető szelebriti, az is lehet, hogy egy általánosba jártunk.

Szóval igazából csak mazochizmusból tartom magamon a Világ Legunalmasabb Backstage-jére feljogosító karszalagot (karkötőt), de ha már a hetijegy úgyis rajta van, most az a plusz egy nem oszt, nem szoroz. (Nem is szorít.)

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Színház az egész Sziget Szombaton a homokozónál kezdünk, itt alkot egész délután feleségem jóbarátnője, de itt van baráti lánytriójuk harmadik tagja is, amíg netezem, csevegnek, csacsognak, fecsegnek. Utána irány Kozma Orsi, nincs nagy szerencséje, a minitömeg egy része már...
beteges mesteremberek Borravaló, szép szó, bár a szigeti pultos szemével nézve haszontalan, hogy nem is hagyok ott többet s ezelőtt sem jellemzőn senkinek, hogy nálamnál valós értéket képviseljen, s tényleg folyjon ki kezeim közül nedüre, legyen való az elmaradás, a napi ...
A Sertés a java Pénteken hosszabb szigetelés alatt is csak egy koncertet láttunk-hallottunk elejétől a végéig, és az is annyira kivette minden erőnket (öregszünk), hogy még ma, szombat délután is érzem a vádlimban, az öreg csontjaimról már nem is szólva. A szigetre ...