anikó, neked szarik a rigó

Szigeten a kezemben jegyzetfüzettel hatok. Tán poétának, tán újságírónak, ki csípi el a maradandani vágyót, de mert e jelenség furcsaságában a szintet még csak nem is csiszolja, senki se jött s mondta, koptassam a pennám otthon, mindig csak egybe, soha másba.

Legalább visszaidézhetővé válik a péntek. Mi pótlóbuszon utazik, ha már szaki kamaszaki és aktualitásában kimaradt, csak mert úgy támadt rá lesből a szombat, mint a mamut, mi a gyümölcsfa mögül támad, s kitépi a gigádat!

Koncertális élményekkel indítottam. Úgy volt, hogy a pénteki krisna-pogón baráti randevúm van, de az előző napi fennkölt pörgés dacára haladásomban spontán realizáltam, hogy ott keresem a mantrát, hol tavaly és azelőtt és azelőtt és.. osztották, na már akkor megszívom, sebaj ha kicsit véres, de vidám hangalternatíva szűrődött ki az útra, ahogy a roma-sátor parkettája gyűrödött a népzenei rákendroll Napra taktusokra, merem ajánlani.

S ha már kultúra, gondoltam a merészet továbbképzem, mint szódás a lovát, mi a vécépapírgurigából kiszalad, átgaloppolta-tam szándékoltan az Esthez, életemben előszőr élőben csak ott, csak mi nálunk babám az eszement szövegeikre gerjedőkkel 30Y-ra roptam, hogy csak hajlongtunk zenei rabigába, mi vájt fülüek.

Itt aztán megpillantottam a legendát! Mondjuk mindenki Dévényi Tibi bácsija elég szarul nézett ki, vagy jól, vagy csak az a plusz 30 kiló rajta, meg a kor, ami nem tudja eldöntetni velem, lényeg hogy amúgy szimpatikus, bármennyire sztárdídzsé, szívesen pózol fotókon a keze ölelésébe kéredzkedő fiatalokkal, gyaníthatón élvezi, helló-halló Elektor Kalandor, legutóbb mintha pont a hajógyári szórakozóhelyekért írt volna fizetett hírdetésben egy szívhez szóló igét, hogy nincs ott semmiféle szervkereskedelem, lehet menni bulizni bátran, s a Dunából egymásutánban kihalászott szerencsétlenek csak magukra vethetnek, rájuk pöttyös labdát se, fennből a mennyből – s esküdj, eltűnt, majd fel megint, és kezében a pöttyös labdával megérintett egy kicsit, hogy ááá, legenda a javából, tényleg, és 40 darabot igért a tömegnek, ha ők tapsolnak a legjobban, attyaég!

A koncert alatt volt még hosszan alkalmam kielemezni a férfitipust, ki ha iszik, s még erejének is tellje, hogy mozdul rá a gusztusos, mint a roston sült epertorta nőkre és teszi derekukra a kezét, súgdos a fülébe és nem veszi észre, hogy jelen körbe mennyire szánalmas ahogy a tucat közé ellenállhatatlan magabiztosításával besorol, jaj de tragiparódia, csak remélni merem, hogy én nem ilyen vagyok, mind-mind egy séma alapján futott; eredetiség, bajtársam a hódításban, használható e fűszer, csak bátran – ha féled, hogy feléled tartalékaid, még a tipikus jelző lesz az, mi rádrohad.

Öööö, ezután kezdett megérinteni az alígalvások következménye… De mert voltak hölgyek, kikkel ígéretemhez mérten találkoznom kellett, talán nem épp topon, de kivegetáltam a Másfélig tartó hosszú perceket, s mikor már épp befáradni estem volna a padlóra össze, megleptek s megmentettek hátulról, hogy buli van öreg, táncoljunk és húzzunk rá erre az instrumentális orgazmusra, igen, holtpont szevasz, megy ez.

És ment. Vagyis mi mentünk tovább egy bambit inni, idejét gazdasággal kihasználó napijegyes Kéki haverommal 3-tól találkozni, innentől még sok bambit inni, és felszedni azokat, kiket fáradó társaságaik magukra hagytak, s hívnak, “ugye puska, te még mindig bulizol?”, én meg persze hogy. Hajrá, hajrá, hajrá… Bahnhofban megint blogalapi felismerni véltek, mi egy srác szájából szokatlanul szólt, de inkább az volt benne az érdek, hogy ő is egy fesztiválozgató kollega, ki a voltos és efottos beszámolókat is olvasta, s aszondja olyan jó, hogy akár ő is írhatta volna, mert kisértetiesen hasonlóan bánt el velük is arra a sors, hehe, legalább nem volt miért sajnálnom – Medúza, Magic Mirror bezáró világosodásig – és még sok Bambi.

Így borozgattunk el megint vagy délig; jöttek, csapódtak, mentek, vonzódtak, ettek-ittak, mulatoztak, provokáltak s én viszont, “na baszki, a tömött libából a taknyot” rázd ki akkora súlyos arcok élnek, s a remény még ekkor is támad, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne legyen programja a csókcsenésnek, jaj ez a Sziget, nagyon komoly, bírom, bírom… de ebben a tempóban még meddig?

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Amikor boldog s boldogtalan boldog. A napot, most már szokás szerint a Szellemvasútnál kezdem. A hűvös sátorban mintegy huszad magammal hallgatom meg a Tűzraktér bemutatkozását, szerintem érdekes, amit csinálnak, jó lenne Szegeden is hasonló kezdeményezés. A hallgatók szerint is az, ak...
Utolsó nap, avagy a maradék por felrugdosása Aki sokat jár fesztiválokra, az tisztában van azzal az érzéssel, milyen utolsó nap felkelni -tudatában annak, hogy ez az utolsó nap- , és nekiindulni valamelyik színpadnak, hogy namost akkor még utoljára egy jónagyot, meghogy ameddig bírjuk fenn lesz...
A hatodik Te magad légy… Na nézzük ezt az utolsóelőtti napot, számszerint a hatodikat, amely ternészetesen felmutat pár érdekes dolgot, de túlzásba ez a nap sem esett... Szóval, mondom Ákosnak, én biztos vagyok abban, hogy kell nekem a Placebo, régi nagy kedvenc, tehát ez pr...