Kúl verdák, mocskos kicsi szájak

A tervezetthez képest késve indulunk, de hát a késés ideje fordítottan arányos a leküzdendő távolsággal, valószínűleg ez örök törvény. Kifelé menet a tegnapihoz hasonló jelenségbe botlunk, de ma a feltuningolt(?) külsejű járgányok viszik a vizuális pálmát. Rögtön a jegyellenőrzésen átesve egy viszonylag ritka természeti tüneménnyel találkozunk, nem jutunk be a kezdő napokon sztenderdnek mondható 5-8 perc alatt. Viszont ácsorgás közben kárpótolnak az el-elkapott társalgások, úgymint tolakodó plázacicababa bájosan csevegve elmagyarázza az emiatt méltatlankodó plázacicababának, hogy: „Azért sietek, mert kint dolgozom. Én nem szórakozni, hanem téged szórakoztatni jövök ki”, majd a teljes egyetértés után elfordulva hozzáteszi: „Köcsög”, amivel teljesen egy időben elmormogva halljuk a replikát is: „Ne ugass, mert telibeverlek”. Hát így. A jelképes motozás után csülkeinket kapkodva próbálunk valamit még elcsípni a Ministry-ből.

A helyszínre érve az már csak utolsó számot kapjuk el, illetve meglepetten konstatáljuk, hogy Al Jourgensen régi önmagához képest kétszer akkora. Előretolt helyőrségünkként az időközben elénk toppant simca szerint a ráadás az előadás legélvezhetőbb száma, majd tömören összegzi az eddig történteket, miszerint a fellépés jó, ha valaki odavan az egyetlen hatalmas tömbben lezúzott műsorokért, vagy a kivetített, gonosz Bokor Gyuriért, aki legalább olyan tartozéka manapság az amerikai zenekaroknak, mint egy lábdob. Az embermassza azért láthatóan élvezi a zajmasszát.

Viszont Lila Downs koncertjének már háromnegyed 8-as kezdésénél érezzük, hogy jó lóra tettünk. Kriszta és Peti is megérkezik, kisebb vitát kirobbantva korábbi világzenés ülői szokásainkról. Közben a színpadon egymást követik a gyönyörűbbnél gyönyörűbb, keserédes melódiájú dalok. A művésznő a számok között nagyon kedvesen mindig beszél pár szót magyarul, de ezt leszámítva nagyobbrészt spanyolul és angolul szólal meg. A harmadik-negyedik számtól kezdve a jelenlévők egyre nagyobb hányadában aktiválódnak a latin zenére reagáló hormonok. Szépen lassan mindenki rázni kezd, ki-ki vérmérséklete, vagy az előadásra szánt energiáinak függvényében. Fél óra után már a sorok közti vonatozás is beindul. Felfedezünk néhány szigetlakót, akik egyre kreatívabban használják fel a piros reklámárut, ezen kívül pedig az MMS falon egy teuton Sziget rajongói oldalt. Az utolsó szám végére Taka is megérkezik, simcával Sexepilt mennek nézni, Borisszal hármasban mi pedig a Nagyszínpad irányába indulunk el.

Szokott helyünkhöz érve holyval találkozunk, aztán lassan megtelik a nézőtér, majd ismét kiosztunk egy piros pontot a pontos kezdésért. Ezt a Jovanotti koncertet is emlegetni fogjuk egy ideig: a legelejétől kezdve táncolunk, az év közbeni rozsdának már nyoma sincs. Lorenzótól megtudjuk, hogy ma van Szent Lóránt napja – ennek örömére egy fergeteges bulit kapunk tőle. „Tánc, tánc, táncoljatok!” – vezényli folyamatosan a hallgatóságot. A számok között a tőle „megszokottnak” mondható módon, papírról olvassa föl magyar szövegét.

A hangulat az egész koncert alatt frenetikus, még a Nagyszínpad környékén fokozottan előforduló számok-alatt-mászkálós embertípus sem zavar most. És a zene? Élménynek leírhatatlan, csak útmutatóként: direktben, és a helyéből kifordítva is egyaránt megidézi a Chemical Brothers, a Nirvana, a White Stripes, Bob Marley és a funky szellemét is, az egyes nótákat kétszeres tempóval játsszák, az énekes folyamatosan a tömegbe mászik, stb. Ciki, vagy sem leírni, de ez az intelligens popmuzsik, ráadásul nem világnyelven előadva le a kalappal, hogy mennyire sikeres – bárcsak minden tucatáru, átlagos zenei élmény ilyen lenne. Az biztos, hogy eszes fiú ez a Lorenzo és hitelességben is sokat köszönhet az ügyesen választott kísérőzenészeknek.

A zenei stíluskavalkádban egy-két gitárszóló hallatán a rockmetál istenek is elismerően bólogatnak zenei Valhallájukban. Egyedül a programba beiktatott focistás-vetítéses rész, meg az említett előadóktól beiktatott többszöri idézet ad némi bájos pajtadiszkó-jelleget (köszi a kifejezésért Lajharnak) az estének, de ez tényleg csak a káka csomója. Előbbi egyébként érthető a talján fenegyerektől – kíváncsiak vagyunk, milyen lenne a Sziget egy magyar vb-győzelem után. A végére kiugráljuk-kitomboljuk-kiénekeljük magunkat, az utolsó számokra még a zenét nagyrészt fülön keresztül adszorbáló holy is megmozdul. Az előadás tizenegy óra után pár perccel fejeződik be.

Irány Pop Ivánék fellépése, az idén hiányolt Milli tejbár hűlt helye felé. A színpadi sátorban Taka és simca már bent vár minket, a Sexepil koncertről egyiküknek sincs túl bizsergető élménye, inkább csak fintorgó véleménye. A Bahiánál minden a régi, lézengenek páran, de késik a kezdés, amelyből kb. negyedórás csúszás lesz. Úgy tűnik, megérte várnunk, mert a társulat tényleg olyasmit és olyan színvonalon vezet föl, mint ami emlékeinkben él velük kapcsolataban. Kár, hogy nem tudjuk őket minden évben megnézni, mert így jelmezes fellépésükben egy mókás megoldást láttunk, a mögöttes tartalmat nem éreztük. Fél óra után ott is hagyjuk a koncertet, monotonnak érezvén a zenefolyamot. Érdekes élmény volt, de a zenekart további tanulmányozásra megjegyezzük.

A tegnapi büfében ismét burkolunk, meglepődve tapasztalva, hogy az ár és az íz nem, az adag mérete viszont redukálódott. Reméljük, hogy a folyamat visszafordítható a nagyobb, szerda esti adagok irányába. Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy a Szigetről teljesen eltűntek, de legalábbis a felismerhetetlenségig átalakultak a jó öreg Hot Meleg Food Étel sátrak, így egy népszerű ételszolgáltatóval, igazi hungaricummal lettünk szegényebbek. Számuk sajnos már tavaly fogyásnak indult, idén pedig már hírük-hamvuk sincs.

Az est hátralévő részében aktív hímbandázást valósítunk meg, mivel már semmi érdekeset nem találunk a zenei kínálatban. A HVG-nél ízelítőt kapunk simca repülőtiszti ambicióiból, akiről kicsit később kiderül, hogy focistának sem lenne utolsó, fejelő tudományának az egyik német vendég is elismeréssel adózik. Fél három környékén lassan fütyül a pizsama is, a kifelé tartó tömeggel lassan sodródunk mi is haza.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

terrorulez terrorulez. nem elég, hogy a coldcut és gomez már ide se ért, de a party arenában fellépő john b is beszívta a nagy mocskos bráningot. a művész úr kommentárja: so, i made it to budapest for the sziget festival. my bag didnt thanks to terrorist id...
Holnaptól… …nem tudom, mi lesz. Hetek óta kívülállóként nézem, amint (általam is) ismert arcok hatalmas beleéléssel, orgazmusközeli hangon lehelik bele a képernyőbe, hogy plaszíbó meg rédióhed, hát még szisszorszisztörsz meg koldkát, én meg csak nézek, hogy akk...
Félszívvel Mai ajánlónkban ismét négy társulatot emelünk ki a pénteki fellépők közül, amelyeket jó szívvel ajánlunk megismerésre bárkinek. Guru az egyik legismertebb figura azok közül az alkotók közül, akik a kilencvenes évek első harmadában keltették föl a hip...