A Sertés a java

Pénteken hosszabb szigetelés alatt is csak egy koncertet láttunk-hallottunk elejétől a végéig, és az is annyira kivette minden erőnket (öregszünk), hogy még ma, szombat délután is érzem a vádlimban, az öreg csontjaimról már nem is szólva. A szigetre fél öt után érkeztünk, illetve ez még csak a híd volt, mert azon furcsa dugó alakult ki, szerencse, hogy le nem szakadt, a tömeg elárasztott mindent, heringek a fém konzervhídon. Szerencsére viszonylag gyorsan, negyed óra alatt (így is eddigi lassúsági rekord) végighaladtunk a hídon. Kisebb örömteli netezés után megindultunk a Világzene felé, ahol a PASO-ról már lemaradtunk, de az afrikait elekronikus rockkal keverő Les Boukakes egészen kellemes zenét nyom, hallgatjuk is szűk fél órán át, és addig is pihenünk, mert már két nap után fáradtan támolyogtunk ki a szigetre, amiben talán a kissé nyomott időjárás is közrejátszott, fogjuk rá, na. Visszaindulunk a Bahia felé, közben feleségem észreveszi, hogy metróéknál lehet Sudokuval nyerni, úgyhogy három perc alatt megfejt egyet egy kulcstartóbiszbaszért, én meg közben, hogy elüssem az időt, hirtelen felindulásból firkantok egy elég béna négykockás képregényt ugyanott, azt hiszem, ezt jóváteendő maholnap kénytelen leszek egy-két jobbat is készíteni. Távoztunkban összefutunk a többiekkel, Zizzz-zel, Barnival és GG-vel, mindet beizzítottuk már Malackáékra, noha egyikük sem ismeri őket (Barni is csak a születésnapi tragédiát várja, amikor is „nőtt egy pokémon a kukimon a születésnapi bulimon”). A sátorban összefutunk Marcival is, aki három-négy évvel ezelőtt izzított be minket a zenekarra, azóta már cédét is vettünk szintén rajta keresztül, és a Malacka és a Tahó minden Sziget-koncerten stabil programunknak tekinthető. Zenéjükben és szövegeikben keveredik a rettentő igényesség a rém vicces tahósággal és persze olyan tempóval, hogy nem tehetünk mást, végigugráljuk az egészet, pedig már tavaly májusban, az esküvőnkön rá kellett ébrednünk, hogy a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest rohamosan romlunk, hiszen már egy szám végigpogózása is levegőhiányos és energialenullázó hatású ránk. A buli azonban csodás, bár a dalszövegek még mindig nem lennének annyira érthetők, ezért a refrént az újoncok a számról olvassák, már amikor nem új dal van, ám igaz ami igaz, úgy tűnik, kezdem megszokni Malackáék énekhangját is, mert az új dalokat is szinte teljesen értem a fémvázas sátorban. A lelkesedés százszázalékos, azt hiszem, gyűjtöttünk három új Malacka-rajongót, ezért igazán járhatna egy ingyen cédé, vagy valami ajándék (nem olyan, amit a koncerten osztottak, nem, George Clooney vizeletmintája nem érdekel). Most, hogy kitáncoltuk magunkat, jöhet egy kis pihenés: a HVG Café mögött, a füvön ülve (a tegnapi idepisilés már biztos felszáradt, ma meg még világos van, tehát valószínűleg egész higiénikus a terület) öten elfogyasztunk egy másfél literes vödör Mojito koktélt, amelynek valahogy az arányai (lime-menta-alkohol-cukor…) nem stimmelnek, de azért mókának remek. Csatlakozik Ági is, és megyünk Yonderboi koncertre a Wan2 sátorba. Húsz perc késéssel indul, sebaj, addig játszunk az MMS-fallal, és bámuljuk a színpadra kivetített Bootsie Quartet feliratot. Micsoda meglepetés, ezután a Bootsie Quartet lép fel (mi tényleg meglepődünk), amely közel két órával ezelőttre volt kiírva, a Yonderboinak viszont nyoma veszett. Semmi vész, nézzünk át a Scissor Sistersre, úgysem tudjuk, mi az. Innen a társaság nagy része az első szám után (közben) távozik, mi maradunk, mert egészen szórakoztatónak tűnik ez a glamúros, harsányan önironikus hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek-egyveleg. Nem néztünk előre utána, mire számíthatunk, ezért meg is lep, de egész pozitívan, azonban egy jó félóra után mégiscsak otthagyjuk őket, hisz ez akkor lenne igazán izgi, ha ismernénk is a számokat, és elsőre kevésbé torzítva hallanánk őket. Megindulunk a keleti úton, csevegünk egy-két szétcsúszott beszédű mozinetessel, és belenézünk a Világzenein Enzo Avitabilébe, látványos ütősök, fúvósok és pengetősök, egész jó, de az éhség hamar arrébb hajt. Csípős gyrost kávéval öblítek, majd Ráday utcás krumplit zabálunk tartárral, és jól elvagyunk. Halgassunk bele Torres Daniba, határozzuk el, és így is teszünk, meg is nézzük a koncertje második felét. Tavaly is igen kevesen csápoltak a megasztárokon, most is jó, ha harmad házról beszélhetünk; amúgy Daniék egészen jól csinálják, még ha kicsit túlságosan egyszerű is ez a két dob + három gitár összeállítás, csak nem tudok szabadulni a képtől, hogy egy gimnazista csapatot látok a színpadon ugrálni, így kissé furán hatnak Dani szájából a felnőttes fáradt sablon-koncertszövegek; majd kinövi még, nyugtázom. Következőként az inkább kényelmesnek tűnő farmerruhás Tóth Vera áll ki hosszas készülődés után a színpadra a maga erőteljes hangjával, de a harmadik szám alatt egyszer csak úgy érzem, elfogyott a kávé hatása, én meg nagy sebességgel rohanok a bealvás irányában, úgyhogy hamarosan indulunk is együtt a kijárat felé. Hogy a koncerten vesztettem el az objektívem kupakját, vagy már a HÉV-re várakozva, a síneknél, nem tudom, de ha valaki megtalálta, vagy tudja legalább, honnan szerezhetek Canon objektívsipkát, kérem, jelezze. Köszönöm.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Progik Mai előzetesünk négy kompániáját egyetlen dolog köti össze; mégpedig az, hogy a saját stílusukban mindannyian egyfajta előremutató, kíváncsi, próbálkozó jelleget tudhatnak a magukénak. A holland The Gathering-nek 1993 óta jelennek meg lemezeik, többs...
Amikor boldog s boldogtalan boldog. A napot, most már szokás szerint a Szellemvasútnál kezdem. A hűvös sátorban mintegy huszad magammal hallgatom meg a Tűzraktér bemutatkozását, szerintem érdekes, amit csinálnak, jó lenne Szegeden is hasonló kezdeményezés. A hallgatók szerint is az, ak...
csak ha beszélek, csak ha iszom… Okos test beszédes, és bármikor képes önnön érdekében tüneteket produkálni, hogy legyen már elég a fesztelen kihasználásából, hisz neki is lennének olyan alapvető testjogi igényei, mint mondjuk az alvás, hideg éjjeleken a melegbe tevés, a szilárd hal...