„Ne legyél öngyilkos …, gyönyörű a valóság…”

Az alkoholizmus, mint menedzserbetegség – tudományos alapú zenei-költészeti előadás. Ez a címe drMáriás performance előadásának, amit meg kellene néznetek, elmesélni nem tudom, mert a finomított szöveg alapján is kimoderálnak a blogról örökre. drMáriás előadását szerényen a Hair című, több nemzetet tönkretevő, amerikai giccs-operettel állította szembe. Egy levelekből és összekötő zenékből felépített, alkalmi irodalmi-dadaista operettet hallgathatott a szépszámú közönség. A minimalista zenében Tóth Gábor segítette. Az élet nagy gondjain betegeit átvezető, lelkeket mentő drMáriás az utolsó levéllel levonja a tanulságot, öngyilkosságra vonatkozó bölcs tanácsa után ő lép ki az ablakon. Záró akkordként, mint vallási guru rebegi el imáját, majd énekli, ordítja, mely esetekben vágja le a menedzser a farkát. Tanulságos fél óra volt, vigyázzatok menedzserek, lassan tiétek az egész világ, s ha ebbe belegondoltok, igyatok, vagy forduljatok drMáriáshoz!

A Krisna sátornál kellemes, laza zene mellett megebédelek, irány a Világzene színpad. Agyament ötlet volt a Vágtázó Csodaszarvast délutánra tenni, nem is értem. Talán lehetett volna egy kis magyar büszkeség bennünk, mert az egészen biztos volt, hogy a vágtázó szabadcsapatok nem fognak hatezer forintot kipréselni magukból, amikor két nappal korábban is meghallgathatták kedvenceiket. A hangosításról nem is beszélve, amit valami színtelen, elmasszásított lekváros bödönhöz tudnék hasonlítani. Kinek van kedve bödönben vágtázni? Elkeserítő koncert volt, s a talán ezer főre tehető nézősereg így is jól érezte magát. Este, a rózsaszín, amerikai-csicsás, mexikói Lila Downs igen langyos koncertjén sem voltak többen, ezért éreztem úgy, a Vágtázót szándékosan nyomta valaki felhangoló zenekarnak.

Muszáj volt átmennem Subscribe koncertre, na ezek a srácok kikalapálták belőlem lelkem minden keserűségét. A vad, állati tombolás ellenére a színpadról lejött, zenélni is tudnak. Aztán semmi. Csak megyek színpadtól – színpadig, talpamon hólyag nő. Nem találok semmit. Hát, csak elmegyek a színházi sátor felé, bár tudom kockázatos, előfordulhat, hogy a hátralévő időmet itt fogom tölteni. Két performance kezdésnek. Neoposztmodern táncfantázia Hargitay Ákostól, a srác kimondottan szellemes, és szupermenes az alsógatyája. Nekem ennyi elég, hogy befogadjam. A sátorban fiatal koreográfusok estje, négy darab mintegy másfél órában. Lélek pulóver nélkül, ez Réti Anna darabja, nekem a négy közül a legjobb. Egészen meglepő, és csak később olvasom, hogy a darabot Lackfi János verse ösztönözte. Vannak véletlenek. A mozgásvilág teljesen új, már-már lehetetlen, mégis szép. Olyan érzésem van, hogy az előadót is annyira megfogta, hogy nem szívesen hagyja abba. Az utolsó percekben többször volt olyan érzésem, hogy itt kellett volna lezárni. Mire vége a sátorban az előadásoknak, a domboldal megtelt emberekkel. Leteszem fáradt és meggyötört testem a fűbe, nem vágyok semmire. Az Eitetsu Fu-Un no Kai japán csoport Taiko dobkoncertje erre tökéletes. Nem kell tennem semmit, csak feküdni a fűben, érezni, hogyan rezonál testem a dobok ritmusára, nézni a sötét eget, számolni a csillagokat. Néhány ezerig eljutottam.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Ami a szívemen, az a szájton Ezeket írom le: Jobbra látható a két 18 éves Prodigy-rajongó, akikről korábban írtam. Ők voltak a legszimpatikusabbak az egész Szigeten, és ezúton is üdvözlöm őket, hátha megtalálják itt magukat. Azért volt még egyvalaki nagyon, khm, szimpatikus...
14 + 1 Hihetetlen, de idén tizenötödjére látogatunk a Hajógyári szigetre. Igen, tizenötödjére: már az azt megelőző évben, mielőtt a „Sziget fesztivál” nevet nyerte volna a rendezvény, a csúszdák környékén tartottak egy „Első Kelet-Európai Rockfesztivál” (va...
ütközések Robot-robot bekapcsolva, dolgozzon helyettem a gép, a T-rézérpárak föld alatt nyugosznak akkor is, ha melóhelyemen egy hétig "nem elérhető" vagyok még... Indulás, irány a Sziget! Azon nyomban, ezer program, iram a testben és minden szakadt ínban, de...
  • anyegina

    Kiegészítve a program- és élménybeszámolót…
    A Kispál és a borz koncerten hatalmas tömeg gyűlt össze. Hamar rájöttem, okosabb lett volna keresni egy kék bódét, a koncert előtt. Gyors fejszámolás, valamint a régi Szigettérkép-élményfoszlányok felidézése után inkább egyre beljebb mentem a tömegben. Jól tettem.
    A koncert felére azon kaptam magam, hogy az átlagéletkor jócskán még a húgomé alatt is van, de inkább csak elvétve néztem körbe. Viszont, az ifiket meghazudtoló energiával őrjöntem, annál is inkább, mert a tapasztalat azt mutatta – és anyagot már a Zöld Pardonos koncerten is gyűjthettem -, minél idősebb valaki, annál több (és régebbi) albumot ismer. Tehát, énekeltem, mit, üvöltöttem, és jóindulatúan mosolyogtam a “kicsiken”, hogy talán pár év múlva majd ők is…
    Nagy örömmel töltött el, hogy csak kevés számot nem ismertem, bár olyan volt, amit nem ismertem fel: olykor felismerhetetlenségig felgyorsult a ritmus. Sajnáltam, hogy Jutka nem jött el, de Emese és Pistike is otthon maradt.
    Ráadásként – persze – a 0 óra 2 perc és a Ha az életben, azt hittem, majd akkor, de akkor sem, viszont álmomban sem gondoltam, hogy akkor abbahagyják. De.
    Azért nagyon jó kis koncert volt.
    Ui. Most először láttam a Kispált, hogy nem lógott cigi a szájában, de csak már a ráadásban – és (pláne) a kivetítőn…
    Uui. Aztán már csak séta, andalgósan, együtt, mint ahogy még soha, olykor rohangálás, meetingek, vagy mik, meg beszélgetések, de egy idő után én már messze voltam, és akkor csak a levegőn volt jó és a zene szárnyán…
    Aztán mégsem gyalogoltunk, kicsit sem, de nem bántam, már korán volt, amikor hazatértünk.

  • FENTE LEVENTE

    Ráadás a támadás
    száradás majd áradás.
    Köszöntése kiöntése
    döntésének helyessége.
    Mérésének helyisége
    éhségének telisége.Vége!Na végre.

    (FENTE LEVENTE)

  • Kirke

    Anyegina, Kedves. Én mentem volna, de elvesztem a programok között. Kirke

  • betax

    Hm, néhány ezerig? 🙂 Ügyes vagy, a budapesti égen ha 30-at meg tudok számolni 😛 Eitetsu amúgy tényleg jó volt, bár kicsivel többnek találtam a zenéjüket ennél 🙂

  • Igen, igazad van. Ezért nem jó, ha bevállalja az ember, hogy naponta felteszi a blogra amit ír. Mert délutántól hajnalig szétszaggatod magad, és ritka az olyan pillanat, amikor csak engeded magadhoz a zenét. No ezekről nem lehet írni másnap délelőtt néhány óra alvás után, bekunyerálva magad a bloggazda gépéhez, mindezt ott a szigeten, belezárva ebbe a hatalmas őrületbe, miközben már azon pörögsz, mi következik ma. Nem is írtam semmit, milyen volt Eitetsu, az megmaradt nekem.
    Van ezer csillag, én láttam:)