Félszívvel

Mai ajánlónkban ismét négy társulatot emelünk ki a pénteki fellépők közül, amelyeket jó szívvel ajánlunk megismerésre bárkinek.

Guru az egyik legismertebb figura azok közül az alkotók közül, akik a kilencvenes évek első harmadában keltették föl a hip-hop és a dszessz elegáns ötvözéséből származó zenék iránti általános érdeklődést. A Keith Elam névvel 1966-ban anyakönyvezett jóember már a nyolcvanas években zenélt, sikeres éveket töltve el a Gang Starr nevű bandában. Az 1993-as, Jazzmatazz vol. 1. c. album volt első önálló nagy dobása. Csak az említés szintjén, pár név a felvételek elkészítésénél segédkező vendégszereplő közül: a zongorista-billentyűs Lonnie Liston Smith; N’dea Davenport, a(z akkori) Brand New Heavies énekesnője, akiket tavaly már szívesen láttunk „saját fesztiválunkon”; vagy a trombitás Donald Byrd. A sikeres lemeznek folytatásai is születtek, Gurunak összesen eddig hat lemeze jelent meg, a legutóbbi 2005-ben Version 7.0 – The Street Sculptures címmel. A tánczenei színtér mai napig aktív résztvevője-alakítója lassan elmondhatja magáról, hogy nincs olyan érdemdús képviselője az általa képviselt műfajnak, akivel ne dolgozott volna együtt. Első szigeti, izgatottan várt föllépése ma délután, 16.30-tól volt a Nagyszínpadon.

A Másfelet, úgy hisszük, nem kell túl sokaknak bemutatnunk, hiszen nemigen volt olyan szigeti év, amikor ne botolhattunk volna beléjük, akár egy fesztivál ideje alatt két helyszínen és időpontban is. Mi magunk jó tíz éve láttuk őket először, még Salamon Eszter nélküli korszakukban. Eszter érkezésével, majd távozásával azóta már kétszer alakult át a zenekar, de az elmúlt évek során zenéjük mindig izgalmas maradt. Kedvenc lemezként szinte bármelyik munkájukat ideírhatnánk. Legutóbbi, 2005 végén megjelent En Garde c. dolgozatukban a rockzene hangszerei mellett az emberi ének, illetve az elektronika is helyet kapott. Minden további, felesleges boncolgatás nélkül nevezzük őket az „akikre büszkék vagyunk” cím egyik viselőjének Ma éjjel, 00.50-kor lépnek föl a Wan2 színpadán – készüljön mindenki az ilyenkor szokásos, „kicsi a rakás”-játékra.

Végül enyhén csalódottan ajánljuk a maradék két zenekart, akik a londoni Heathrow repülőtér zárlata miatt nem tudnak fellépni az idei Szigeten.

Az öttagú Gomez 1996-ban alakult, és eddig hat lemezük jelent meg. Ezek közül az első, Bring It On (1998), a tavalyi Out West koncertlemezük, illetve az idén napvilágot látott How We Operate c. műveik legnagyobb kedvenceink. Egyéni hangjuk megidézi a folk-rockot, a bluest, a beatles-i hagyományokat, de nem idegen tőlük a kísérletezés sem. Reméljük, lesz még őket alkalmunk megnézni más alkalommal.

Jonathan More és Matt Black urak, azaz a húsz éve, Londonban alakult Coldcut az elektronikus zene egyik nagy adu ásza. A két, eredetileg kalózrádiós hidegfelvágott az azóta méltán legendássá vált Ninja Tune kiadó megalapításával olyan, Európában akkor még ritka ellenpólusát és gyűjtőhelyét hozták létre – többek között – az amerikai hip hopnak, ami mind a mai napig izgalmas és különleges ízt, másfajta választási lehetőséget képvisel és kínál rajongóinak kiapadhatatlannak tűnő aranybájával, tárházával, stb.

A szuperlatívuszok halmozásától rosszul lévő örök kárörvendők megnyugtatásaképpen kikívánkozik, miszerint igen, persze, becsúszott mozgalmas munkásságuk alatt olyasfajta, mára más megmosolyogtató próbálkozás is, mint például a Yazz, de ez bármilyen más, kultstátuszú barkácsemberrel is megesik. Tudna valaki az indulásával annakidején a Dust Brothers nevéhez fűződő Tone Lōc Funky Cold Medina és Wild Thing c. slágerein kívül bármi érdemlegeset említeni az előadóművészről, miközben a portesók időközben csak egyre nagyobb elismerést vívtak ki vájt füleikkel, valamint avatott kezeikkel? Na ugye. (Ezen kívül hadd ne kelljen még a Hanson-nal és az ő MMMBop-jukkal párhuzamot vonnunk ehelyütt, mert az mindnyájunknak biztosan sokkal jobban fájna.)

De vissza az egy hidegvágó erejével és keménységével dolgozó ninja nagymesterek duójához, akik mára már tucatnyi sorlemezzel büszkélkedhetnek. Legutóbbi, 2006-os Sound Mirrors c. alkotásuk nyolc évnyi kihagyás után jelent meg. A kritikai elismerés híján sem maradt albumon seregnyi vendégelőadó működik közre, Jon Spencer-től kezdve a 2005-ös szigetfellépő Roots Manuvá-n keresztül a dzsesszénekesnő Annette Peacock-ig. A Coldcut-alappillérnek tekintett absztrakt hip-hopon kívül új elemként megjelent legutóbbi keverékükben némi folkos-pszichedelikus, illetve posztrockos árnyalat is. Csoda hát, ha zenei mindenevőként véresre csikargatjuk magunkat az elmaradt koncert, no és persze a dj-szett miatt?

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

„Ilyen vagyok, ilyen vagyok, ilyen vagy te is drágám…” Térkép, program, néhány ismerkedő kör, nézelődés, és az első sör négyszázért. Ihatnék ászokot is ötvennel olcsóbban, de ez azért elég durva. Nekem legalább is. Néhány német metál rajongó már négykézláb röhög rajtam, hogy csak egy doboz sört veszek. N...
De hová tűnt TGM? Délután Maszat elkap, mennem kell a nagyszínpadhoz. Gentleman and the Far East Band, Németországból. Korai időpont, és mégis meglepően sok néző. Főleg külföldiek. Nagyon kellemes, vérprofi reggae zene, finoman kidolgozott váltásokkal. Nekem kicsit vi...
A Sertés a java Pénteken hosszabb szigetelés alatt is csak egy koncertet láttunk-hallottunk elejétől a végéig, és az is annyira kivette minden erőnket (öregszünk), hogy még ma, szombat délután is érzem a vádlimban, az öreg csontjaimról már nem is szólva. A szigetre ...

One thought on “Félszívvel

  1. FENTE LEVENTE

    SZÍVEMET GYÓGYÍTSA MEG DOKTOR!
    ÁTGÁZOLT RAJTA EGY TRAKTOR!
    TALÁN CSAK A SZERELEM,-FELELEM!
    HA ROSSZ LESZEK ISTENEM:KEGYELEM!

    (FENTE LEVENTE)

Comments are closed.