Jamaica száz négyzetméteren

Negyed óra múlva kezdünk, – mondta Bérczes a Bárka kertben. Negyed óra múlva itt a vihar,- kiabált át a szomszéd kukoricásból „Józsi” bácsi. Nem lett igaza. De egy órán belül igazi völgyeső kerekedett. Olyan, ami elmos mindent és a felhők épp csak a hegyek széléig távoznak. Ott megpihennek, néhány óra múlva visszatérnek és kezdik az egészet elölről. Így fordulhat elő, hogy az edzett völgylakó estig többször is ronggyá ázik.

Reggel Ajkára vettem az irányt, s ha nehezen is, de megtaláltam a nekem rendelt internetkávézót. Most már nagy baj nem lehet. A délelőtt nagyjából eltelt az ebéd és egy sárgadinnye beszerzésével. Teri néni udvarán gyors tanácskozás, ma én adok vért napijegyért. Pula lesz az első állomás.

A Bárka kikötő egyik kedvenc helyünk, sok jó programot láttunk már itt. A lányok Alföldi Robit szeretnék meghallgatni, s nekem teljesen mindegy, hol iszom meg az első sörömet. A hőség mindenkit árnyékba késztet, ha valaki megáll a napon, rögtön leülnek az árnyékába. Ücsöröghet egy-két száz ember szanaszéjjel, amikor Bérczes László körkérdéssel tudakolja, kit érdekel a beszélgetés, mert a Faluház már dugig van. Naná, hogy mindenki ezért jött, nincs kegyelem, az uraknak ki kell ülni a napra, a színpadra. A Faluházból kiszédelgő turisták egyesülnek az árnyékban heverésző szabadcsapatokkal, s meg is van a teltház. Alföldi sok embert behoz az utcáról. Kölcsönös „fenéknyalogatás” után azért beszélnek is valamiről, Bérczes Alföldiről és Alföldi Alföldiről. Nem vagyok én Sharon Stone, – mondja Alföldi, és a hangulat egyre jobb. Kutyája, Panka lemászik a nép közé, majd eltűnik a lecsós bográcsok irányába. Aztán szóba kerül a színház általában, rendező és színész egy személyben ül előttünk, oda – oda mondogat mindenkinek. Határozott ember, határozott elképzeléssel. Bérczes feszegetné, ha már ilyen kurva jó színész, miért nem kap több szerepet? „Hívd össze az összes szőrös tökű, impotens magyar rendezőt, játszassanak Alföldivel” – jön a tömör válasz. Az engedélyezett ötven percet szigorúan betartják, közönségkérdésekre nincs mód, ravaszul neki zavarják a falánk közönséget az ingyen lecsónak. Vörös Róbert remekművéből ki mérnek néhányszáz adagot.

Este válás lesz, kettéesik a család, a lányokat jobban érdekli a Kopasz énekesnő a világzenénél. Be kell szaladnunk Vigántpetendre, mert a súgóban két különböző kezdési időpont van. Csak azt sikerül megtudnunk, hogy az információban nem tudnak semmit. És ez nem az első eset. Fogalmuk sincs azokról a műsorváltozásokról, amik már egy hete fent vannak a neten. Csak néznek rám, nagy kerek szemekkel és kezembe nyomják a hibás műsort. De legalább szépek és fiatalok. Így aztán azt sem tudhatjuk meg, hogy Taliándörögdön hol fog játszani a Tápszínház, pedig ők mondták nekünk személyesen, hogy vasárnap hatkor játszanak valahol. Mi az nekünk, majdcsak megtaláljuk őket. Információ nincs, eső van. Nagy kövér cseppekkel indul, elég két – három csepp, hogy a pólómat csavarni lehessen. Aztán bedurvul, úgy szakad, hogy nem látok semmit az útból. Így kocsikázunk vissza Öcsre.

Miközben ezeket írom, Teri néni macskája beszökött az ablakon. Láthatóan leköti őt a laptop, és az egér iránt is mutat némi érdeklődést. Az optikai tapogató piros fénye csodálattal tölti el, nem akar visszamenni az udvarra.

Kora este Mókusék játszanak a Kőfejtőben, ez szegedi völgylakónak kötelező program. Alig száz néző előtt kezdik el a programot, igaz korán van még, és aki tud, az a felhőszakadás után szárítkozik valahol. A Fabula Rasa zenéje biztosan világzene, hiszen kelta, zsidó, balkáni és cigány motívumok váltják egymást szorgosan, néha egészen a jazz határait érintve. Szirtes Edina és Balogh Guszti jó énekes páros, ki is használják kivételes adottságaikat. Szépen gyülekezik a közönség, van vissza-taps is, mire a Tara-Fuki behangol, egészen elfogadható a nézőszám. A két morva lány csellón játszik, illetve egyikük még valamilyen megnevezhetetlen ütős hangszeren is. Hangjuk csodálatos, zenéjük megkapóan érdekes. Belehallgatunk egy órányit, irány Vigántpetend, megyünk a lányokért. Taliándörögd határában, iszonyatos villámok, égzengés, felveszünk két stoppost Kapolcs felé. Az egyikük még szárazon száll be, a másik két másodperc alatt elázik. Micsoda kövér, zsíros esőcseppek ezek, itt a völgyben. Tenyérnyi foltokat nyomnak a szélvédőre. A csapat egyesítése után PASO koncertre indulunk, bár vannak kétségeim. Késünk, de az ismerős hangokat messziről halljuk. Nincs jegyszedő, nincs világítás, az eső mindent elmosott. Meg sem tudom mondani, hogy a Klastrom helyett mi volt az a hely, ahol játszottak. A sötétben a zene hangjaira egy fából összeácsolt, nem túl nagy kocsma és kiállító pavilonba érkeztünk, ahol a banda a mértani középen összerakta saját erősítőit, a fúvósok és a dob csak úgy magában szólt, és zenéltek. A raszták és rasztalelkűek körben állva ugráltak, ki a földön, ki a sörpadokon és asztalokon. Jamaica száz négyzetméteren, rántott ponttyal és soproni világossal. Egészen hihetetlen, eufórikus hangulat. Ezeket az apró pillanatokat raktározom hónapokig, s ha valaki mesél róla, hogy volt ilyen is, valahol, valamikor, én megveregetem saját vállamat. Igen öreg, te ezen is ott voltál.

  • Marci

    PASSO és születésnap … hát ha szervezni akartam volna se sikerült volna emlékezetesebben ünnepelni a 35-öt … volt a levegőben valami,
    (mondjuk víz. Jó sok de nem fáztunk nem áztunk és ez jó) talán a szárazon meguszott vizözön, talán a fröccsök , talán rosz hírekkel szemben mégis megtartott koncert vagy csupán az együtt vagyunk és eleget ittunk s ha nem szakad ránk az ég akkor már semmi gond nem lehet nem tudom … de nagyon rég nem voltam ilyen felszabadult hangulatú koncerten.
    Van, hogy pár hektó liter viz többet ér pár felesnél …

  • FENTE LEVENTE

    HÉTFŐN-SZERDÁN-PÉNTEKEN:
    LEPKE SZÁLL A RÉTEKEN.
    KEDD-CSÜTÖRTÖK-VASÁRNAP:
    MINDENNAP A HAZÁNAK!

    (FENTE LEVENTE)