Godot Fesztivál

2006. július 08-09.

Godot Fesztivál – Zsámbék, Rakétabázis

Szombaton ebéd után elhúztunk Zsámbékra. A hat előadásra tervezett fesztivál háromra olvadt, pénteket, és az Urbán András előadást kihagyjuk, láttuk Szegeden, annyi elég volt. A zsámbéki Rakétabázis holdbéli táj. Egy hegy, gondosan elkerítve, utakkal, elhagyott rakétasilókkal, omladozó házakkal, bunkerekkel, gazzal, járhatatlan erdőkkel. Plusz nyaranta a semmiben bóklászó színházrajongókkal. Szombat este a sepsiszentgyörgyi színház Godot-ját nézzük meg egy nagy, „csupavaskapu” épületben, azelőtt a rakétákat szállító hatalmas teherautók pihentek itt. A szabadban mindenféle felismerhetetlen, célját vesztett vaskütyük, és a betonból megállíthatatlanul előtörő ősgaz. Pár száz méterrel lejjebb, egy omladozó épületben Shilling Árpád Hamletje megy, a szobáról – szobára, tetőre, udvarra szorgosan költöző közönséggel.

Az elmúlt évben láttam legalább öt Godot előadást, a nagyszerű az, hogy mind más volt. Tompa Gábor rendezésében a szereplő párok, Estragon és Vladimir, Pozzo és Lucky szorosan értelmezett párként működnek, párbeszédeik gyakorlatok, ismétlődések, melynek csak része a várakozás. Idővel a néző is beleolvad, a várakozás része lesz, aztán unatkozik. A Lucky szerepében díjakat begyűjtő Péter Hilda nekem nem jön be, túljátszott Lucky, nem is értem a rendező célját, hogy az első felvonásban miért kell kiemelnie ennyire Lucky már –már zavaró idiótaságát. Öt perc után szánalmat sem érez az ember. Pállfy Tibor és Váta Loránd (Estragon, Vladimir) külön darabot játszik. Kettejük párkapcsolata zseniális, hősök és bohócok, páros túlélők.

Az éjszakáz Zsámbékon töltöttük, a következő napot a Balatonban. Késő délután újra a Rakétabázison voltunk. Időben érkeztünk, hogy a semmiben ücsörögve néhány órát beszélgethessünk a beregszászi színészekkel.

Az előadás alatt esik le a tantusz, pedig harmadszor látom már, hogy mennyire zseniális Vidnyánszky Attila rendezése. Az, hogy minden szereplő szinte végig a színen van, ha játszik, ha nem. Természetesen akkor is játszik, ha nem játszik. És hogyan szabadítja ki teljesen zárt szerepükből költői szépségű képekkel és mozgásokkal színészeit. A legemberibb Estragon és Vladimir Szűcs Nelli és Trill Zsolt. Tóth László Lucky-ja is visszahozza hitemet, nincs eljátszhatatlan szerep. Gyorsan elszáll a két óra, búcsúzunk, s mire leérünk a hegyről, átlépjük egy új hét hajnalát. Az autóban nem beszélünk, nincs mit. Várunk…