Gyönyörű Volt Sopron

2006. július 5-6-7-8.

Fesztiválra, magyar! – Sopron, Volt

Feszt. Szal, az van, hogy sokkal több mindent nem láttam, mint amit igen, és szerettem volna. Erre speciel kb. csak olyan hajnal négy óra magasságában döbbentem rá, miközben a Cafe-ban Palotai-mániánk miatt toporogtunk, hogy mi lesz má mé nem jön… Nem mintha nem lenne lehetőség bp egy héten egyszer legalább elkapni muzsikálás alatt… Palotai mindig jó nekem, ez van. És sok zenéből csak keveset érzékeltem, mert tömeg, vagy elakadtunk a javarészt hatalmas és nem annyira kellemes káosz jellegű akármiben. Vagy a PUF meg a Heaven Street Seven is csak nagyon hátulról, mert akkora napsütés volt, hogy nem lehetett megmaradni odakint, úgyhogy egy nagy fa árnyékából próbálkoztunk. Viszont a Zagar számomra is meglepően jól szólt, bejött… a kultúra Volton kimaradt, kihagytam, durván sok cigi meg sör miatt, volt vetítés meg mozi így is, és azt is megtanultam, hogy azt a sátrat, amelyiket nagyon könnyű felállítani, biztos, hogy negyvenhétszer több időbe telik összevágni újra kicsire. Napersze, ha szöszi odament volna hamarabb, hogy segítsen… Nem ment, csak később. Bulizott keveset, nyelte a füstöt, néha megsímogatta Ron karját kedvesen. Köszöngetett ismerősöknek, de azt hiszem ez a Volt nekem nem jött át..

Marad majd persze egy-két arc, de inkább a város, az utcák, amelyekből nagyon keveset láttam. Jövök még.

  • FENTE LEVENTE

    Ahogy mondod a magadét én hallak.
    Bár a hajadon megcsillan a hajlakk.
    Csillan…oly messze,távol van a csillag,
    de magaménak érezlek és hívlak.

    Gyűrött az arcom a tükörbe látom,
    Vasalóval simogatom azt is elállom.
    Kitalálom;mire gondolsz drágám?
    Ha nem leszel enyém,fizetsz érte drágán!

    (FENTE LEVENTE)

  • FENTE LEVENTE

    Ged.Ged.Gedeon
    megcsörren a telefon,
    Ged.Ged.Gedeon
    beleszól a Neoton
    világítás egy neon.
    Aki azt mondja,hogy ronda az otromba,-
    Én akkor is elmegyek Sopronba.Mert

    kisgyerek bömből de elég volt az örömből:Ki az aki dörömből?

    (FENTE LEVENTE)