neonzöld

Kezdetek óta érlelődik bennem a kérdés, hova tűntek a lejmoló pánkok, hova tűnt démon *ill a berek? Mifene történt a „van egy kis apród?”, „nincs egy szál cigid” lepusztult kultúrszcéna prezentásaival? Mi teteje volt tükör előtt már hetekkel ezelőtt begyakorolni a szenvtelen-modortalan „van. de nem adok!” rigmust, ha ezek dinoszaurusz módjára kihaltak? Vagy élnek Hevesen, mint Marci fényesen? Ez itt nekik túl igényes/igénytelen?
Pár csendes sátor hever csak a száműzött külső parton, sorsába egykedvűen belenyugodva, rászorultságukból elit különítményt kovácsolt a rongyos élet, a napi ötrongyos szituáció.

Szokás szerint minden gond nélkül bejutottam – nevem Bond, nem Al Capone-, zsákomban az időjósolt jégkorszakra elegendő melegedő azt jó, még a kutya se szagol, se motoz. Ja és jut eszembe, ízes ajkú Reisz András (meTETTerológus) kapja be! Miatta vágtam magam vízhatlan esődzseki-réverbe, miatta ül most pólusaimon pállott penész, köszönöm a kérdést, az ég ugyan felhős volt, de nem esett és melegebb is volt, mint Sziget-éjjelente valaha, vagy mégis esett – valahol ezt olvasom-, de szerintem kamu!

Nick Cave-t látni kell, mondta nekem mindenki, mert ő legenda. És? A New Kids On The Block nem az? Csak mert valaki őskövület a szakmában, attól még csak egy ízlésréteget képvisel, amire benevezni se kötelező! Hittem is a részvételemben, meg nem is, de mert összefutottam néhány italozásban órákkal előttem járó ismerős és jópofa fickóval, felvettem irigylésre méltó ritmusukat, s masszívan sör-bor-sör-borozni kezdtem, hogy sodortassam magam velük, az árral, mert ők legalább tudják mihez akarnak kezdeni az éjszaka, agyukban szépen elképzelt koncepcióval követve a nyuszit a mátrixból. Szabad értelmezésben a Nyuszit, he-he! Szörnyű látni az afféle minden nőnek beszólók bármit csajozási módszert hátha fennakad egy a rostán alapon – ha én szívügyi béklyóimtól felmentést kapva tehetném, biztos sokkal kifinomultabb stratégiával próbálkoznék!

Amúgy meg amit öreg Nickiből láttam, az béna! Mi benne a különleges? Tényleg nem értem.

Ha már csajozás kontra párkapcsolat szavamba került, aprópénzre váltom. Valószínűsíthetően, a Sziget az egyik legnagyobb katalizátora a mindkét témában maradandót alkotáshoz, én példú perverz módon szeretem nézni a spontán egymásba gabalyodó frissen ismerkedettek külvilágról való megfeledkezését, heves csókolódzását, és egy-másik partnerének elsődleges nemi jellegeinek precíziós felkutatását, (fontos ellenőrzőpont) – főként Magic Mirrorhoz közelítvén. Sőt, azt is szeretem nézni – és akad ebből is bőven-, mikor régről működő dolgok érnek hirtelen válaszúthoz, mert akkor van ott üvöltözés, káromkodás, sírás, egymás fejéhez sérelem-csapkodás, pofozkodás… fakultatív összeborulás és hatalmas szex – oda már soha nem hívnak meg, csak mesélték mások, hogy így működik.

Talán mondanom sem kell, hogy a „sodródom azzal a bizonyos árral” projekt csúfosan megbukott az első szükségszerű szétváláskor, mert eltűntek, vagy nem találtam vissza, de rohadjanak meg, mert már a telefonfelvételére is alkalmatlan állapotukban sose kerültek elő!

Eldöntöttem, nézek ciciket, bemutatom Nektek is, abból még idén nem volt baj. Nade, nade, nade hottentotta? Kész, világvége, hétfőre csajokból is kipárolog a spiritusz, nincs ki benevezzen, nincs ki szórakoztatást nyújtson, vagy mindenki ekkora már űzi privátba!

Én el. Mentem volna Black-Outra, de akkor és abban a helyzetben a HammerWorld már túl messzinek tűnt, a közeli KFT meg unalmasnak, a Party Arénában ugyan csak-csak dübörgött valami értékelhető, de ott sárga dzsekimben inkább tűntem bójának a rángatózó diszkós macák között, mint átéléssel bíró zene- és tánckedvelő, Smash-típusú italokkal „meghívhatlak egy italra?” dumával operáló odavalósinak, tehát tovább el. Lépdeltem egy kört a környéken, de Cinetriphez nem volt okmánybélyegem, már a buzikat is utáltam, Somló Tamást sose bírtam, így mindenki úgy járt a legjobban, ha kilógó lábammal bedőlök a sátramba esélyt adva egy hosszabb programú zárónapnak.

Ha korán fekvés, korán ébredés – csatazajra. Minden eddiginél elemibb erővel kezdte meg a tüc-tücből kitérő ritmusszexció a konténerek püfölését, több helyszínen, élvezhető minőségben – bezzeg tavaly még In-Kal rohamemberek oszlattak ilyenkor (rövidtávra) tömeget-, okot szolgáltatva nekem egy hajnali felderítésre, fotók ürügyén, hogy színes legyen mit olvastok, s az orrotokat is tisztítsa!

Madrid – szikrázó napsütés; Párizs – viharos szél; London – szakadó eső; Berlin – felett az ég; Budapest – te csodás, te fekvő/ébredező, mutasd meg arcod a világnak!

A máskor oly zsúfolt nagyszínpad előtti süppedős rét… S hogy mitől bűzlik? Talány.

Cöxpont Ambient Sátorkert, hol alap a nyugalom – ha nincs is sátrad, se társas elintéznivalód.

A tonnányi szemét fölött egy cseppnyi művészetek völgye.

És reggel végezetül egy kis dzsoint-felszállásra invitálás (angolul kivételesen jól beszélő) francia utastársaimtól – bár reggeli előtt (is) alap a visszautasítás-, de azért repültünk, hülyültünk, építettük a nemzetközi jó kapcsolatot: karomon egy nem rövid e-címmel, ahova várják a képeket, viszlát – hű de sokan vagytok idén-, maradék jó Szigetet; szerdán délre magyar-argentin meccsre segédkezni pénzér’ megyek, ergo következő bejegyzés csúszás (Sliders rulez) esélyes.

  • FENTE LEVENTE

    Melleid engem nagyon ha izgatnak…
    Akkor veled sokan randízgatnak?
    Miket össze nem hordasz…
    Te mindenkinek nemet mondasz?

    (FENTE LEVENTE)

  • FENTE LEVENTE

    HELLÓBELLÓ.