narancs is sárga

Bénító iszaptenger húzódzkodott elmém gyönyörködtetően súlyos gondolatcsíráira, noha fogantatásukkor paszulyerdőként képzeltem el általános képességeik okán járó sorsuk, melyet itten aprítok fel Nektek, drága blog-olvasó gyerekek, tűzifára-gyufaszálra. Se baja puska, várok a tisztító apályig, addig’len játsszunk játékos játékot s vicceset. Időutazásost! Mi volt előbb? A kakukk vagy a tojás? A ma a holnap tegnapja, s a tegnap a tegnapelőtt holnapja… levezethető logika múlt évszázadra is, afféle néven nevezett kőkemény és csupasz rokkeridő szakra, teknó fakultás nélkül – előre a múltba, vissza a jövőbe-, retro-tájm, full-szervíz.

Nosztalgikus múltba révedéses tévedéses szombat, mikor még valóban a Tankcsapda volt a húzónév, s húzott is, csapott is keményen a húrokba, hejj, akkor átjött még az üzenet: pia, kurvák, rock & roll; valakinek semmi sem változott, jó neki, teheti, hisz nívósan él belőle, dob-basszer-gitár, ének? Mégis itt vagyunk, mint régen.

Nagyon régen…

A Korn ezen az estén tejbe is kevés lett volna, annyira tápértéken alul produkált, majdnem sírtam. Tényleg ezt a koncertet várta a Sziget-közönség a legjobban évek óta? Kifeszítve egy drapi hátul, egy női testforma-szerűre csicsázott mikrofonállvány, s az albumborítók kisplakátjai volt az összes körítés, ami ezt a szánalmas 8-10 számos budapesti bemutatkozást jellemezte – közte feldolgozások. Húszperces késésre, negyedórás dob/gitárszólókhoz bezzeg volt eszük! Pedig az elején olyan súlyos tömeg várt valami nagyon zúzós szigetelsüllyesztős tomboló pogóra, azt nesze nekik.

Vonult át mindenki Emil Rulezre, majd Hiperkarmára – színültig a sátrak. És még Csonka Bandi is elmaradt betegsége miatt, így a bulit megmentette: Soltész Rezső!

Olyannyira szerencsétlen nap volt ez, hogy még az elmélkedésembe se fogok bele, éretem egy kora visszalátogatok vasárnappal. Csüggedelemre semmi ok, legfeljebb csecsen! 😉