rózsa színe II.

Néhány kósza gondolat és képi kifejezőeszköz engedtessék még meg nékem csatolandó a csütörtököt mondókhoz, hisz részletekben rejlik a hitelesség és körítésben úszkál az általánosság, avagy felszínre vetett betűtészta a szó, lében áztatott liszt-tojás-só a falat; le a tét, fel az emelő, csak sorjában.

Régen voltam Anima S.S. koncerten? Igen. Nálam a tagcsere is csak csellengő kóbor adatként jelentkezett, s csak most, a szembesülés sokkjával házasítva érett be, melyet a szürkületben magamhoz képest relatív tompán éltem meg, de másokhoz képest még így is hajjaj!

Nem is tudom… Az énekesnő, vagy inkább nőci, nem illik a szerintemi színpadképbe, a mikrofonfejű (magyarul nem is beszél) szpíker meg meg sem próbál angoltól eltérően szólni – hogy kenyéradó országának átlagéletszínvonala tegye rá hosszan áldó kezét-, s a számok zöme is régi slágerektől mentes ismeretlenül csengett, ejj!

Őket követő Underworld a sötétben aztán kacskaringós metróalagutak tompa fényeivel kísért (tetszhalott kivetítők között) elhúzta a többség nótáját, megannyi kellemes percet szerezve ezzel a ringispíl pörgésére vágyó népnek, óh.

Szaladás, sipirc – vizespóló versenyt is mellőzve-, Másfél progresszív szaxofonos tánczúzdára, hol egyként remegett a sátor a füleinknek szentelt vágytól, hogy még egy kattra se futotta fotómasinámból, ebből érts.

De jaj-jaj, úgy elnyúlt a téma, hogyha ott másfél, itt kettőből hiányzik egy fél, s ettől csonkább még a pici, Balkan Fanatik, ollé!

Méghogy Siemens, méghogy pop. Ha meg pop, miért nem nyomják a rádiók, hogy a macska rúgjon bele! Titusz is tud, egy rózsaszín napon mindenki tud… és a Carbonfools.

Soha gyengébb napot! Ugye fiúk? (Csúnyán kinéztünk…) Szépen kinéztünk.