ezüst/grafit szürke

Szavaim elé keresem a helyesen leíró jelzőt, örvendek ha találom, de egyre s inkább nem sok jóval kecsegtető koncepciónak tűnik ama elgondolás, hogy a napszámos lehetőséget félredobva, Sziget-bejegyzéseim színsémát vegyenek fel. Zöld hetijegyes színtévesztőként szinte várható volt, hogy előbb-utóbb bebukom, de hogy a szürke barát, már tudom. Pedig egy fabatkát nem adtam volna az elején érte, mintha csak a napijegynek színe kifejezné azt is, mi várható. Mert a harmadik, az valahogy mindig is amolyan úgyis eltelik típus, mert ugye egy év várakozást követően nagyon combos két napot bevállal az ember. Akkor még két kéz között folyik el a pénz, semmi pia se drága, az is buli ha éppen nincsen buli; menthetetlenül megtörik a halandó, holtpontra ér, s már csak kilábalni szeretne, hogy nagyon be tudja fejezni a fesztivált úgy, ahogy indította. Nyomatékosan! Mert már várná a következőt, mert várni jó.

Tervek nélkül, testi fáradságommal karöltve bolyongtam körbe-karikába, hátha a programfüzetben nyomtatottaknak ellentmondóan lelek valami izgalmasra a koraesti órákban, míg csak el nem jő a szinte kizárólagosságosan „amiért érdemes” nagyszínpadot záró program. Láttam a bejáratnál kenyérben italt – csempészeket, hallottam roma zenészeket, s csúsztam…
…hogy már az infópultnál is megtudakoltam, mikor megy az utolsó HÉV, ha a nagy szombat előtt teszem azt hosszabban lepihennék, de.

Akkor a Sors, mint igaz Barát, hogy tőle megszokott, leüzent; konkrétan egy kedves női alakot öltve SMS-ben, hogy én itt e? Kollegina, kivel egyszer T-értekeztem távmunka-projekt kapcsán, hogy ő üldögél pajtásnőivel egy dombon, s nézi a méheket, gyűjtik a mézeket, de valamit rá mégiscsak inna. Gyanús! Kedvesen gyanús!

10 éves jubileumukat gyűrték Szigeten a csíkos dongók, szép közönséget toborozva az ízelt lábak hívőinek táborába, pedig hát hogy ne is bántsam meg őket, mérsékelten vicces csak mit mívelnek – noha volt egy (szerencse)daluk, mi nagyon tetszett, lényegében ezt kifejtve: „Ez egy ősrégi nepáli szerencse-mantra, Tíz éve indult a hosszú kalandra.” – Érzékeny pontom a balga körlevelek. „Ha megtanulod és tíz embernek Tíz órán belül elénekeled, Szerencse ér majd megláthatod, Akkor is, hogyha nem akarod. De viszont hogyha nem így cselekszel, egész biztos, hogy megbetegszel, Vagy más természetű tragikus dolog Történik veled – nem gondolod?” Jó ötlet.

Újoncokkal a Szigeten mindig vicces. Ők kijönnek egy program(sorozat)ra, haladnak a sekély vízzel, azt hazamennek. Ha útjukba akad netalán egy (h)ősi lakó, s engedik magukat elcsábíttatni, akkor meg csak néznek, hogy ezeket nem is hitték volna! Így alakult, hogy ezen éjszakára idegenvezetővé lettem, s a semmit se kínáló programból a legjobbakat mégis kiveséztem. Basement Jaxx ugye az alap. A legeslegalap. A tavalyinál csak a közönség volt kevesebb, a produkció nem! Viszlát jövőre?

Aztán 10 perc sztenderd vízespólós táncdalfesztiválozás után engedtem aprót én is a szelíd erőszaknak, azt elmentük meglesni a giga megaszárit, hol Balla Levente, Bartók Eszter és Torres Dani után ajánlva jobbat kifordultunk, szemléltünk tipikus szigeti spontán kukadobolásós akciót, betértünk a Magic Mirrorba, s láss tág pupillákkal, három igazi nő énekelt a színpadon, de még hogy!

Innen jó kis tánci után sebes távozással el egyik személyes kedvenc übercsászár dalszövegben jeleskedő kellemes zene körítéssel kísért zenekaromig, alias Amorf Ördögökig, akiket én a „Nincsen a világon szebb, mint a cici!” dalukig csak nagyon szerettem, de már tisztelem is munkásságukat.
És csak hogy a nagyszerűséget követő legyen valami megpróbáltatás is nekem, negyedkoncert erejéig hófehér Jaguár alá hajtottam fejem, s vágtam United Pély Barnabáshoz jópofát, pedig mennyire rühellem… Ejnye ti tinik, ti tinik! Tudjátok kit szerettek?

Mert leszívott ez a nap is, ihletfeltöltő elalvás előtti sétára mondtam magamnak jó éjszakát, s elrebegtem egy köszönök egyet Cimborámnak a Sorsnak, hogy ezen éjjelen sem hagyott előbb nyugodni.