napsárga

Keresztfákon sétál tip-top, apró cicaléptekkel egy fekete macska a vasúti sín nyomvonalát követve.., neki már négy lába van, elveszett, már megveszett? Még csak 1 napon vagyunk túl, még csak 1 ködös-különös éj kísért, egyszerű még az ébredés; három, kettő, 1, beszámoló – még nincs indok, még nem marad el.

Alap a nap, a munkanap szerda, de jó a főnök, hisz megérti hogy hív a vadon szava s szólítja szerény Tarzanját a dzsungel, ergo úgy könnyíti a várakozás feszültségét, hogy 60 perccel a vég előtt kiküld T-Com fülkéket ellenőrizni, s ne is lásson egy hétig, legfeljebb összefoglalókban – lelkem rajta.

Metró –> villamos –> HÉV –> révület; feltérképez, kutat, belefut, követ – a nappali fények mutatta utat járva, eljutva valós területi perifériákra, hol a Duna mint folyó a sátorszegély, árparti építkezés, megannyi veszély, azt hogy extrém sport ez, vagy szükség, szemléltetem azzal, hol én cuccoltam sem volt több üresség, mégis odakerült plusz három sátor, bátor aki koncentrátor.

Nulladik napi jó érzésem elmúlt, helyére első napi jobb került – tüneteit sörrel, muzsikával, baráti összeborulással kezelem-, koccolok a statisztikai alapokon levezetett tömeggel. Merthogy számolgattam. Veszek egy körülbelüli kerek számot, teszem azt 1000, s azt mondom rá, kábé ennyi embert ismerek az életben közel és távol, látásból vagy hallomásból, felismerhetően. Aztán veszem a Szigeten egyszerre megfordulók nagyságrendi 60.000-es számát (biztos kevesebb, de mondjuk 50.000 magyar), veszem azt a 10 + határon túli 5 milliós közeget, melyből ez összejön, hogy kisebb legyen a szám, elosztom mondjuk 3-mal, ami lesz mondjuk a generációs tényező (kisgyerekek, nyugdíjasok), s akkor kijön az, hogy ötvenezer úgy aránylik az ötmillióhoz, mint ismeretlen az ezerhez. Eszerint kb. 10 ismerős (az egyenletben ismeretlen) van velem egyidőben kinn a Szigeten, akivel egyáltalán esélyem van összefutni, miközben egy orbitális méretű területen, javarészt sötétben, mindenki mozgásban van. Gyakorlatilag szerencsejáték az egész, de segítőnk a mobiltelefónia – mi lemerül, nincs pénz rajta, ott nem tud beszélni, épp nem hall meg, elveszett…-, s így azért csak összehoz népeket. Láss csodát!

Programfüzet, súgó, emlékezet – terveimben lehagyott az ékezet-, szokás szerint nem volt nálam, így lehetőséget sem adtam annak, hogy megnézzem mindazokat, mit jó hét hete már hogy bekarikáztam, ha sikerül. Ennek ellenére láttam valami Morcheeba-szerű félkoncertet, egy kisebb közönséget vonzó ámde jó hangulatú Quimbyt, és egy sztenderd „bjútifúl hángérien lédiz” átvezetéssel dzsanga-érzést közvetítő Sean Paul-t alias Sánta Pált.
S mert nagyszínpad mellett a táncdalfesztivál, s mert ha nagyon vége, akkor kicsin pont izgat egy pont, mi formás alias kezdődik a vizespóló-verseny, ezért az a fél-ő tizenkettő felé is elhajló negyedóra „menjen vagy maradjon?” napi fix.

Taram-taram, tararararam – következő büntetősó, az állandó kakukktojás résztvevőnk, a Magic Mirror.

A Capella és az Angyalbár „vendégművész” travesztitái: Lady Dömper, Angela, Betty Blue, Giselle, Jessica, Matthias, Csepi és Irén, aztán diszkó a melegben hajnalig!

De mert nem vagyok magamnak ellensége, s a Földanya is mindig körbejár, én sem ragadhattam le egy helyen, főként hogy ugye olyan milyen, s ha nem is 6 az exi, mert milyenmár az, de hátha valakinél, mi szemlélődve vicces: ütemvadász Cinetrip parti rulez.

Beteg patkányemberről (Sickratmen) elfeledkezvén fennakadtam Ganxsta Zoltán úr és kártelének béndzsó hangosítású reffjein, azt váltam, mint királyfiú csúf békává egy órácskára kapucnis gettógyerekké, miközben végig tudtam ki ha nem ő, a fasza gyerek.

Aztán mikor a tervezett program végére jár – súgok néktek blog-olvasó gyerekek-, mindig előveszem Jolly Joker adu ász mutáns keverékemet, s odateszem magam hol nemcsak szépek a mesterséges fények, de az alkoholmámorból tehetséget merítő személyek szemeiben is csillan a szikra, miközben együtt énekeljük kereoki: „Drága Isten arra kérlek, aranyeső hulljon nékem…” és „…túlságosan gizda, lóvéja meg nyista”.

Elég e beugró elégtétel? Bándzsi-dzsámping toronyiránt sátorba be, álmodjunk és írjunk noteszbe szépeket – kérem a következőt-, az új nap rózsaszín.

Majd jövök.